Zengő házak határon innen és túl
Makovecz Imre tereiben 100 művész közreműködésével, 9 kiállítással, 16 világ- és népzenei koncerttel, táncházzal, valamint filmes és irodalmi programokkal várja közönségét a Héttorony Fesztivál.
A Héttorony-legenda szimbolikája számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben. A fesztivál szervezői és résztvevői számára a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint a Mester épületei és szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között.
1992-ben épült fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja a Sevillai Expón, mely szinte azonnal nemzeti jelképpé vált. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált. Néhány éve megújították a fesztivál arculatát és új elemekkel gazdagították a hagyományos programsorozatot.
A szigetvári Vigadó épülete
Az összművészeti fesztivál idén ünnepli 15. születésnapját, amely november 9-én kezdődik és Makovecz Imre születésnapján, november 20-án ér véget. A programok a Mester tervezte épületekben zajlanak, és szellemi hagyatékát hivatott megismertetni a nagyközönséggel. A rangos népzenei és világzenei előadók produkciói mellett helyet ad olyan kortárs képzőművészeti, táncos, filmes és építészeti műhelyeknek, alkotásoknak is, melyek a Kárpát-medence népi műveltségét tekintik művészetük fundamentumának.
Szent Efrém Férfikar
Vándorfesztivál lévén, nyit a szomszédos országok magyarsága felé is, és több határon túli állomást is felkeresnek. Makovecz lenyűgöző tereiben különleges élményt nyújtanak a színvonalas koncertek. Összekötik az eget a földdel, és ráirányítják a figyelmet a zene és építészet szerves kapcsolatára.
A Budapesten, Csíkszeredán, Kolozsvárott, Szigetváron, Bécsben, Makón, Zalaegerszegen, Pakson és Siófokon zajló fesztivál keretében kiállításokat is rendeznek, így az érdeklődők megtekinthetik Makovecz Imre Sevilla ’25, Makovecz Anna képzőművész Én vagyok a táj című kiállításait, de érdekes színfolt lesz Nagy Mari és Vidák István textilművészek, valamint ifj. Vidák István és Vidák Anna nemezkészítők munkáiból összeállított Táltos dobok üzenete kiállítás is.
Dresch Vonós Quartet
A fesztivál nyitókoncertjét a nemrégiben japán kormányzati kitüntetetésben részesült Szabó Dénes vezette nyíregyházi Pro Musica Leánykar adja november 9-én a Budai Ciszterci Szent Imre templomban. A fesztivál további fellépői közt szerepel Berecz András és Berecz István, a Szent Efrém Férfikar, a Balázs Elemér Group, a Magyar Állami Népi Együttes, a Huun Huur Tu, Barabás Lőrinc, a Lajkó Félix Trió, Csizmadia Anna és barátai, a Cimbalom Brothers, valamint ünnepi koncertet ad a 20 éves Fonó Zenekar, a fesztivált pedig Dresch Mihály gálakoncertje zárja.