Brahms és Richard Strauss a Pannonnal

Bogányi Tibor vezető karmester irányításával a Pannon Filharmonikusok több meghatározó zeneszerző munkásságát dolgozzák fel évek óta, így például Bogányi Bruckner iránti rajongása magával ragadta a zenekart és a közönséget is. Brahms szimfóniáinak sorában pedig most az F-dúr harmadik került be a május 6-i hangverseny műsorába. Az érdeklődők 19.00 órai kezdettel kapcsolódhatnak be az ingyenes élő közvetítésbe, s a Kodály Központban Johannes Brahms III. (F-dúr) szimfóniája előtt Richard Strauss Az úrhatnám polgár című zenekari szvitje hangzik el. 

Az újgazdag polgár örökérvényű Molière-i meséje bővelkedik az abszurd, látványos és hangzatos jelenetekben, a muzsikusok azonban színpadkép nélkül, hangszereik segítségével vezetik végig a közönséget a történeten. Strauss 1920-ban elkészült zenekari szvitje népszerű koncertdarabbá vált, úgy a közönség, mint a zenekarok számára, akik előszeretettel tűzik műsorra. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy a szüzsé bőven szolgáltat alkalmat a társadalomkritika megfogalmazására és az úrhatnám emberek parodizálására, Strauss él is ezzel a lehetőséggel, különböző zeneirodalmi részleteket megidézve.

 

Brahms összesen négy szimfóniát szerzett, az első, c-moll küzdelmes, a második, D-dúr, friss és lírai, oldott és optimista hangulatú, majd a negyedik, e-moll szimfónia a késő-romantika melankóliáját és rezignáltságát szólaltatja meg. A harmadik, bár elvileg F-dúr, mégis sok küzdelem és borús gondolat kap benne helyet, ugyanakkor a mű legvégén „kiderül az ég”, bár ha csak csendesen is, de idézi a kezdőtéma fényét, az ígéretet, hogy a felhők fölött tiszta az ég.

Az élő közvetítés a www.pfz.hu oldalról, illetve itt érhető el:

https://bit.ly/AzUrhatnamPolgar_PFZ_koncert