Jazz a Zempléni Fesztiválon

A 28 éves Zempléni Fesztivál programkínálatának mindig fontos részét képezik a jazzkoncertek. Nem lesz ez másként idén sem, hiszen majd’ húsz különböző programmal várják a jazzrajongókat.

A fesztivál jazzprogramját az idén 25 éves Nagy János Trió nyitja augusztus 9-én. A negyedszázados együttes története során a legfontosabb változás 2014-ben történt, amikor a hagyományos trióból (zongora, bőgő, dob) billentyűs hangszerek (Nagy János Yancha), hegedű (Frankie Lato), dob (Joubert Flora) összetételű lett.

Fellép az Artisjus-díjas jazz zongoraművész, hangszerelő, zeneszerző, Rátonyi Róbert triója és Csejtei Ákossal kiegészülve, illetve a modern mainstream jazz legjelesebb magyar képviselője, a Márkus Tibor vezette Equinox. A zenekar 25 éves fennállását többek között új lemezzel is ünnepli, ennek bemutatója lesz a Zempléni Fesztiválon adott koncertjük. A jazzsorozat talán legvonzóbb koncertjén augusztus 11-én, vasárnap este Sárospatakon, a Rákóczi vár udvarán Szőke Nikolettát és a Káel Norbert Jazzical Triót üdvözölhetjük.

Új Binder Quartet

A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején működő legendás Binder Quartet (Binder Károly, Dresch Mihály, Benkő Róbert, Baló István) az akkori magyar jazz egyik legeredetibb és meghatározó formációja volt, Binder Károly a zenekar felbomlása után zeneszerzőként és előadóművészként jelentős sikereket ért el. Nem kevesebb, mint negyvenhat szerzői lemez után ismét zenekart alapított állandó partnerével, Borbély Mihállyal, majd 2012 tavaszán két kitűnő tehetségű fiatal muzsikussal bővítették ki duó formációjukat: Benkó Ákos dobossal és Fonay Tibor basszusgitáros-nagybőgőssel. Augusztus 16-án, a bodrogkeresztúri Henye Borbárban ad koncertet az Új Binder Quartet.

Külföldi vendég is színesíti a jazzkoncertek sorát: érkezik Philip Yaeger, aki az Egyesült Államok keleti partjáról származik és egy évtizede telepedett le Bécsben. A Hunter nevet ő adta a már akkor is működő zenei projektjének, melyet folyamatosan új utak keresése és friss inspiráció jellemez. A Hunter Special Quartetben Bécs improvizatív zenei világának néhány vezéralakja állt össze, úgymint Benny Omerzell, akit a Kompost3 és az 5K HD nevű formációkból ismerhet a közönség, Beate Wiesinger, akinek basszusgitáron megszólaltatott akkordjai már az e c h o boomer és a Luchs zenekarban is felcsendültek, valamint Valentin Duit, aki a mikrotonális Dsilton Trió tagja. A remek zenészek itt, a Hunter Special Quartetben zenélnek először együtt.

Kodály Spicy Jazz

Nem maradhatnak ki a fiatalok sem, jön a Varga Bendegúz Quintet, de fellép az idei Müpa Jazz Showcase két felfedezett formációja, a Senga és az Organism is. A szintén a feltörekvő generációt képviseli a Kodály Spicy Jazz, mely pataki fellépése mellett Sátoraljaújhelyen is vendégszerepel.