A Wohltemperiertes Klavier I. kötete Dobozy Borbála előadásában

A hangfelvételkészítésnek többféle a célja és többféle a módja, ám legnagyobb jelentőségét egyértelműen az időtálló tájékoztatás adja. Kompozíciókról, interpretációkról, s mindeközben nem mellékesen azokról a szempontokról, amelyek egy-egy időszakban fontosak voltak. Utólag kirajzolódhat a zenei irányultság megannyi erővonala (hiszen a felvételek praktikusan a kortárs-zenefogyasztóknak készülnek), divatok-ízlések változása követhető nyomon a rögzített produktumokban. Ugyanakkor a kiadók felelősségét növeli, hogy választásaiktól függ az a dokumentum-készlet, amely a későbbi megítélések alapját adja.

Fittler Katalin

A szempontok kavalkádjában korántsem elhanyagolható szempont, hogy az előadóművészet egyedi jelenségei, értékei kizárólag a hangrögzítésnek köszönhetően maradhatnak fenn. Hangzó emlékek nélkül adattá silányul a név, amelynek megjegyzését legfeljebb korabeli írásos dokumentumok nagy száma és értékelése segítheti.

Ami a hallgató szempontjából elsősorban élményforrás (lehet), az előadó számára létszükséglet, mint esély az „örökléthez”. Éppen ezért fontos, hogy ne játsszon meghatározó szerepet az új felvételek készítésénél a tervezett/vágyott program meglévő diszkográfiája. Egyfajta papírízű meggondolás azt eredményezhetné, hogy az időtállóan kedvelt remekművekből – épp a meglévő jelentős felvétel-készlet miatt – ne rögzíthessenek a későbbi generációk további interpretációkat.

Szerencsére nem merült feledésbe a Lao-cének tulajdonított mondás örök aktualitása: Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg.

A Wolhtemperiertes Klavier jelentős diszkográfiája szerencsére nem hatott riasztóan sem a kiadóra, sem pedig a művészre, aki a gyűjtemény I. kötetének 24 prelúdium és fúga tételpárjának csembalón való megszólaltatásával szándékozott gyarapítani a megörökített interpretációkat (egyszersmind vállalni a megmérettetést a széles mezőnyben).

A koncertező Dobozy Borbála ékes bizonyságát adta J. S. Bach zenéje iránti elhivatott lelkesedésének, hiszen túl a billentyűs szóló és versenymű irodalmán, a kamarazenei lehetőségekkel is bőségesen élt. Korábban felvételt a Triószonátákból, valamint a Goldberg-variációkból készített. Mostani nagy vállalkozásában kétségkívül nagy szerepe van a belső indíttatásnak. Kiérlelt produkciót hallunk, amelynek végighallgatása zenei szempontból „nagy kaland”, egy-egy interpretáció tanulmányozása pedig új szempontokat adhat az adott művet illetően.

A CD műismertetőjében Péteri Judit rámutat, hogy a címként választott „jól temperált” kifejezéssel olyan hangolási szisztémára utalt Bach, amelyben mind a 24 hangnemben lehet játszani. „Ezt sokan a ma általánosan használt, ún. egyenletes temperálással azonosítják, amelyben minden dúr-, illetve moll-hangnem egyformán szól. Ezt a hangolási rendszert ugyan már a 16. századtól ismerték, ám Bach korában több olyan enyhén egyenlőtlen temperálás is létezett, amely szintén alkalmas volt a sorozat darabjainak megszólaltatására.” Hogy Bach számára a hangnem-választás a billentyűs hangszereknél is érdemi szempontot jelentett (tehát amikor nem kellett tekintettel lenni pl. bizonyos fúvóshangszerek hangolására, ezáltal számukra „kézreálló” szólamra), arra szellemesen Földes Imre tanár úr hívta fel a figyelmet, rámutatva: ha Bach számára csak a minden hangnemben való eljátszhatóság lett volna a szempont, elegendő lett volna egy prelúdium és fúga tételpárt komponálnia azzal a megjegyzéssel, hogy 12 hangnembe transzponálandó…

Az egyes tételek alapján (és Bachnak más, azonos hangnemű tételeivel összevetve) utólag visszakövetkeztethetünk egy-egy hangnem barokk kori ethoszára. E karakterek előzetes ismerete befolyásolhatja az interpretációt – a modern kor kínálta gazdag instrumentum-park lehetőségeinek kihasználásával. A zongora és a csembaló e tekinetben két „szomszéd vár”, amelyeket célszerű nem egymás ellen kijátszani, hanem inkább sajátos „többleteikből” profitálni. A zenetörténész Péteri Juditból a praktizáló csembalista szól, amikor megjegyzi: „a fúgák belső szólamainak finom rajzolata talán mégis a csembalón érvényesül leginkább, s ez az a hangszer, amelyen valamennyi prelúdium és fúga egyformán meggyőzően szól”.

Ami a „meggyőzőt” illeti, abban talán még a hangszerválasztásnál is perdöntőbb az előadóművész szerepe (ugyanazon a hangszeren, ugyanabban a teremben, ugyanaz a mű más hatást kelt – ilyen tapasztalata a legtöbb hangszerlátogatónak lehet).

Dobozy Borbála koncepciózus, átgondolt előadása éberen tartja a hallgató figyelmét, mert az áttekinthetően érvényesített struktúrák egyszerre adnak intellektuális és érzéki örömet, játékának dinamizmusa is ezt a célt szolgálja, s a karakterizálás szándéka mindig indokolja tempóválasztását.